heart hangulatjel Minden reggel végigkérdezte, hogy hol van Erik, Apa, Anyu smile hangulatjel
Anyósom pedig elmesélte, hogy Bükkszéken, a fürdőben mennyire jól eljátszott három másik, korabeli gyerkőccel, mindig megkérdezte, hogy elmehet-e, ügyesen használta a wc-t egyedül is, és a két legnagyobb öröm nekem, hogy mielőtt egy játékot elvett volna, a tekintetével megkereste Évamamát, ha ő nemet intett, akkor otthagyta, ha bólogatott, akkor játszott a kiszemelt játékkal ééééés megvédte magát! Ketten játszottak egy spriccelős valamivel, egy harmadik fiú el akarta zavarni őket, ellökdöste a kezüket, de az én hőscincérem nem hagyta magát! smile hangulatjel Nagyon büszke vagyok rá! (És apósékra is, hogy semmi szemetet nem tömtek bele :D)
Mindezek után ügyesen megvacsorázott, és azt játszotta pár mogyoróval, hogy az az ő gyógyszere.
Elmondta, hogy van olyan, amit egyben kell lenyelnie, nem szabad szétrágnia, attól meggyógyul a pocakja és újra ehet csokit! Na ezen felbuzdulva bevittem az egész doboz biokultot, egyet lassan bevett Apa, Roni figyelte. Aztán bevettem én is egyet, azt is nézte, a végén ő is bekapta és olyan ügyesen lenyelte, hogy szinte az almalé se kellett kísérőnek!!!
Nagyon hiányzott, örülök, hogy végre itthon van!
A Kidszben őszi szünet van, úgyhogy holnap csak Zsófihoz megyünk csoportra és egyénire.smile hangulatjel
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése