Erik baba születése :)

Nos, egészen-egészen más volt, mint Roni születése.

Június 9-re voltam kiírva, sajnos a méhlepényem nagyon hamar öregedni kezdett, irtó kicsinek látszott a babuci az ultrahangokon. Szóval féltem.

Eredetileg nem nagy plénumnak szántam a szüléstörténetem megírását, de ez így kerek :) Ez vagyok én.

Azt hiszem a pénteki fészekrakás meghozta eredményét, Erik baba személyében.

Szóval elmentünk délután CTG-re, odafelé is fájdogáltam, ott is fájdogáltam, hazafelé is fájdogáltam.
Aranka már akkor mondta, ha ma (pénteken) nem is, de hétvégén szerinte itt baba lesz :)
Megkérdeztem tőle, hogy mivel messze lakunk, mikor induljunk, azt mondta (ő is), hogy ha rendszeresek a fájások (mindegy hány perces, csak rendszeres), illetve vérzés vagy magzatvízfolyás tapasztalható.

Ennek tudatában egyre nagyobbakat sóhajtozva láttam neki az esti rutinnak. Volt, amikor már kb. tízpercesekkel nyöszörögtem, de elmentem zuhanyozni és el is múltak. Kicsit csalódottan legyintettem, hogy csak jóslók...

Bevettem egy újabb adag Cimicifugát (nap közben is bevettem ebből is és a Caullophyumból is, felváltva, hogy rendszerezzék a fájásokat, ill. mulasszák el).
Fájások továbbra is össze-vissza, ilyen időközönként:
19:56
20:02
20:04
20:10
20:17
20:19
20: 28
20:32
20:36
20:42
20:47
20:50
20:58
21:07
21:16
21:20
21:25
21:34

Na itt már visítottam a fájdalomtól, úgyhogy beálltam a zuhany alá, ami rögtön meghozta az eredményét - olyan kétperces fájásaim lettek, hogy alig bírtam kimászni a kádból.
Bejöttem a szobába Ákoshoz (és Ronihoz), mondtam, hogy vagy kibaszott gyorsan elindulunk a kórházba, vagy hívjon mentőt. Jó, akkor döntsek én... Oké, leszarom, legyen mentő. Akkor - őszintén - már nagyon-nagyon fájt, sírtam, üvöltöttem (szegény Roni füle hallatára - még jó, hogy már nagyon kómás volt és lekötötte egy video a figyelmét teljesen... :(), minden mindegy volt, csak adjanak valamit, amitől enyhül a fájdalom. Ákos hívta is őket, a bugyim színét is megtudakolták, majd mondták: jönnek. (21:48) Közben azt hittem becsorgott egy kis pisi, szaladtam ki a WC-re. Ezalatt persze jött a nagyinger is (mármint az inger a nagydologra), így leültem a trónra, de felállni már nem nagyon ment. Utána mondta Ákos, hogy vér volt a padlón (gondolom a nyákdugó és barátai :))
Pár perc ücsörgés (haha) és némi tisztulás után megjött az első tolófájás, üvöltöttem Ákosnak, hogy hívja vissza a mentőket, hogy tolófájásaim vannak, mégis hol a megmeredt faszba vannak.
Úton.
Köszi.
Hogy hol vagyok? WC-n ülök. Gyorsan menjek be, nehogy beleessen a baba. Hahahhahahaha. Viszhall.
(hívás ideje 22:04)

Másodjára sikerült felállnom, amint felálltam nagy reccsenés, burok szakad, víz kifelé. Kiabáltam Ákosnak, hogy szaladás be, mert jön a baba. Dehogy jön! Mindjárt jönnek a mentők! Mondom, nem tudom visszatartani, ez nem olyan :D
Lehajol, benéz: baszki, itt a feje. - Gondolod vicceltem?
Következő fájásra félig, a harmadikra teljesen megszületett Erik drágám (22:10), itthon, a fürdőszobánkban :) Hasra fordítás után felsírt, nem volt lila sem :)
Újabb hívás a mentősöknek (22:15): köszi, megvan a baba, what to do?
Hát, tartsuk melegen, meg vágjuk el a köldökzsinórt. De mivel baszki? Semmi steril nincs itthon... Közben mondom Ákosnak segítsen, mert jön egy fájás, meg kéne szülnöm a lepényt. Hallom a diszpécsert a háttérben: a lepényt nem kell megszülni, az kijön magától.
HE?
Na azért átadtam Eriket Ákosnak és megszültem a lepényt, beapplikáltuk egy tálba (ej de kár érte, jó kis keverőtál volt, sok palacsintatésztát alkottam benne :D), aztán leültettük mellém. Mint utóbb kiderült ez nem volt a legjobb ötlet, úgy lett volna jó, ha magasabban van, mint Erik... Bezzeg ezt nem volt képes kinyögni a segélyhívós faszi :(
Na csak befutottak a mentősök is, nekem egy ötödnyi méhlepény lógott kb. a lábam között, a fürdőszobánk mint egy mészárszék, de azért ők bőszen gratuláltak és sűrűn elnézéseket kértek...
Nagy nehezen találtak egy steril szikét, elvágták a zsinórt, bebugyolálták Eriket alufóliába (abba a melegentartó izébe), én megszabadultam a lábam között lógó méhlepénydarabtól, lezuhanyoztam (vagy inkább lesikáltam magam) és indultunk a kórházba. Persze egy táska itthon maradt :)

Nagyon rendesek voltak a mentősök (gondolom volt némi lelkifurdalásuk a khm. pici késés miatt), az Istvánba vittek :) A mentőzés baromi kalandos volt, hátul beszíjazva minden kanyarban lepörgött az életem, Erik a karomban, szopizott szinte végig <3

Az egyik mentős csávó 3 kg-ra tippelte, mondom remélem van annyi. Hát 3830 gramm volt a drágám és 55 cm, szóval nem apró :)

Három külső varratom lett, csak repedtem, belsőről nincs infom, hogy mekkora csapás érte a berendezést, de nagyon nem mozgat - majd begyógyul :)
Sajna egy méhlepénydarab bent maradt, úgyhogy kaptam egy kevés oxit, és kitaposták belőlem kb. De inkább ez, minthogy a gyerek jöjjön világra ugyanígy.

Úgyhogy természetes szülést szerettem volna - megkaptam ;)

Doki másnap pont ügyelt, gratulált... Tegnap is volt bent, rám se nézett, pedig azt hittem ő fog hazaengedni. Hát nem.
Ezek után nem hiszem, hogy hozzá megyek a hathetesre.

A kórházi napok szörnyűek voltak, de azért nem annyira mint anno :) A csecsemősök tündériek az Istvánban, nagyon sokat segítettek a szopiban és általánosságban mindenben! Sajnos Erik is besárgult, szolizott egy éjszakát, de - remélem - már jól van.
A CRP-je 14 volt hétfőn, de tegnap (2014-06-17) már csak 10.

Érdekes, hogy mindenki megkérdezte kb. hogy szándékosan szültem-e otthon, mondtam, hogy akkor minimum bába lett volna velem, nem a férjem vezeti le a szülést :D De azon is el voltak hűlve, hogy mennyit vártunk a mentőre (vörösváron két mentőállomás is van...)

De minden jó, ha a vége jó, hiszem, hogy így a legjobb mindkettőnknek :) Ákos pedig azóta főorvos úr névre is hallgat :D

Bár van képem közvetlen szülés utánról, inkább nem teszem ide fel :)